Az egri Markhot Ferenc Kórház üzemeltetésébe beszállna a Hospinvest, de az egri önkormányzat is a debreceni egyetemmel. A megyei újság az interneten szimpátia szavazást végzett, ahol kb 70 %-ban az egri önkormányzati beszállást támogatják. Az egri MSZP -nek pénzügyi aggályai vannak az egri beszállást illetően (hiszen a mostani intézményeinek fenntartásával is gondok vannak), viszont Habis László egri polgármester cáfolja ezt, és megygyőződése, hogy jobban működne a mostani megyei korház városi irányítás alatt, s ha a megyének nem kell, ők szivesen átvennék. Több prominens személyiség is kifejtette véleményét, pld dr.Palotai Zsuzsanna az egri önkormányzat egészségügyi irodavezetője saját e-mailben buzdított a Hospinvest ellen.
Vajon melyik lenne a jó megoldás, vagy van egyáltalán ilyen? Esetleg hagyjuk úgy a kórházunkat ahogy most van? Megint önállóan dönt majd Sós Tamás és csapata, vagy megbeszéli ezt baloldali szavazóival?
2008. február 16., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

2 megjegyzés:
Érdekes, már a felvetés is. A Kormányoldal a magántőke bevonása mellett tör lándzsát, míg az ellenzék az ilyen törekvésekre rögtön rásüti, a tömeggyilkosság jelzőjét. De itt áll előttünk az igazi helyzet. A jobboldali városi önkormányzat, fittyet hányva a felső elképzelésre, bizony magánműködtető után nézett, csakúgy mint a kormányoldal. Itt már nem az a kérdés, hogy a magántőke bevonása menti meg a beteget, vagy öli meg, hanem az, kinek a magántőke jelöltje nyeri a tendert. Az Egriek pedig akik azért akarták a város kezében látni a kórházat, hogy az ne kerüljön magánkézbe, bizony be lett csapva. A kórház üzemeltetésének sorsa eldőlt. Magáncég fogja működtetni. Csak mellékesen kérdezném, akkor mi is itt a vita valódi tárgya?
Kedves Barátaim!
Nagyon jó a weblap minden jót kivánunk!
Tatár Csaba és MMP2006 eger városi alapszervezet
Megjegyzés küldése