2008. március 29., szombat
Horváth Dezső bácsi emlékére
A múlt héten, türelemmel viselt hosszú betegsége után elvesztettük Horváth Dezső bácsit, a "Nagy Jászt", mindannyiunk nagyrabecsült barátját. Azt az embert, aki ha kellett mindig segítet tanácsaival, utmutatásaival, rávilágított gyengéinkre és erősítette bennünk az összetartozás örömét. Végső búcsút március 25-én vettünk tőle a Kisasszony temetőben de emlékét örökké megőrizzük!
Pártértekezlet
Az MSZDP Országos Választmánya április 19-én Országos Pártértekezletet hívott össze, ahol a Párt új alapszabályát fogadják el és megvitatják a kialakult új politikai helyzetet is. Hivatalosan megalakulnak az új szakmai szervezetek, és itt mutatják be programjaik fontosabb elemeit. Az értekezleten részt vesznek az új alapszervezeteink tagjai is! Milyen témák lennének a legfontosabbak az értekezleten még?
2008. február 16., szombat
Markhot F. Kórház
Az egri Markhot Ferenc Kórház üzemeltetésébe beszállna a Hospinvest, de az egri önkormányzat is a debreceni egyetemmel. A megyei újság az interneten szimpátia szavazást végzett, ahol kb 70 %-ban az egri önkormányzati beszállást támogatják. Az egri MSZP -nek pénzügyi aggályai vannak az egri beszállást illetően (hiszen a mostani intézményeinek fenntartásával is gondok vannak), viszont Habis László egri polgármester cáfolja ezt, és megygyőződése, hogy jobban működne a mostani megyei korház városi irányítás alatt, s ha a megyének nem kell, ők szivesen átvennék. Több prominens személyiség is kifejtette véleményét, pld dr.Palotai Zsuzsanna az egri önkormányzat egészségügyi irodavezetője saját e-mailben buzdított a Hospinvest ellen.
Vajon melyik lenne a jó megoldás, vagy van egyáltalán ilyen? Esetleg hagyjuk úgy a kórházunkat ahogy most van? Megint önállóan dönt majd Sós Tamás és csapata, vagy megbeszéli ezt baloldali szavazóival?
Vajon melyik lenne a jó megoldás, vagy van egyáltalán ilyen? Esetleg hagyjuk úgy a kórházunkat ahogy most van? Megint önállóan dönt majd Sós Tamás és csapata, vagy megbeszéli ezt baloldali szavazóival?
Az MSZDP mindenkor fellép a kormányzat olyan hatalomkoncentráló törekvéseivel szemben, amelyek a többségi elv túlfeszítésére utalnak.
Részlet az MSZDP programjából
Vajom mikor vannak ezek, hogyan tudjuk meg és légfőképpen ki dönti el hogy valóban az-e?
Részlet az MSZDP programjából
Vajom mikor vannak ezek, hogyan tudjuk meg és légfőképpen ki dönti el hogy valóban az-e?
A regionális és területi-helyi önkormányzatok pénzügyi helyzetének újraszabályozása: a központi költségvetés bevételeinek 50-60 százalékából részesedjenek a jövőben törvényi szabályozás alapján. Ezáltal a korábbiakhoz képest jelentősebb anyagi eszközökkel rendelkeznének az önkormányzatok a regionális, területi-helyi feladatok megvalósítására, s megszűnne kiszolgáltatottságuk a mindenkori politikai-kormányzati váltásoktól.
Programunk egyik fontos eleme ez, egyetértesz vele?
Programunk egyik fontos eleme ez, egyetértesz vele?

Az Új Szociális Európa elképzelése
Az Új Szociális Európa elképzelés célja az európai szociális modell stratégiai keretrendszerének megreformálása, újragondolása több aspektusból, amely az eddig elért eredményeken alapul és az elkövetkezendő 10-20 évre vonatkozik.Az Új Szociális Európa a teljes foglalkoztatottság elérésére, a befogadó és fenntartható társadalom felépítésére törekszik együtt a szociáldemokratákkal és a szocialistákkal, a szakszervezetekkel, a haladó üzleti világgal, a civil társadalom tagjaival és mozgalmaival. Jobb gazdaság- és szociálpolitikára van szükség ahhoz, hogy Európa jóléti társadalmai befogadóbbak, erősek és fenntarthatóak lehessenek. Az Európai Unió a jóléti államok egyedülálló csoportosulása, amely azon a meggyőződésen alapul, hogy a társadalmi befogadás és a gazdasági teljesítmény kéz a kézben jár.
Jobb gazdaság- és szociálpolitikára van szükség ahhoz, hogy Európa jóléti társadalmai befogadóbbak, erősek és fenntarthatóak lehessenek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
